Dalok gyűjteménye – Mahámudrá útmutatás
Hódolat a Dicső Vadzsrajóginínek!
Hódolat a velünk együtt született bölcsességnek, a dharmakájának, a hatalmas boldogságnak!
1.
A megfogható és a megfoghatatlan,
a megnyilvánulás és az üresség,
az élő és az élettelen,
a mozgásban lévő és a mozdulatlan;
mindez kivétel nélkül olyan, mint a tér,
melyet sosem hagynak el az idők során.
Azt mondjuk, minden olyan, mint a tér,
de hogy mi a tér, az nem meghatározható:
túl van mindenen, amit létezőnek, nemlétezőnek,
mindkettőnek, egyiknek sem, vagy bármi másnak lehetne nevezni.
Egy csepp különbség sincs „tér”,
„tudat” és „tapasztalás” között –
ezek csupán önkényes kifejezések;
tartalmatlan, félrevezető szavak.
Minden tapasztalat a saját tudatunk,
és azon kívül egyáltalán semmi sincs;
ki felismeri azt, hogy sosem volt tudat,
az fogja fel a buddhák végső üzenetét.
Úgy is mondják: ez a jelenségek méhe,
és semmi egyéb nem létezik rajta kívül;
minden eredendően szahadzsa-természetű.
Senki sincs, kit erre meg lehetne tanítani;
ami kifejezhetetlen, azt senki sem értheti.
Ha lenne gazdája, akkor kincs lenne –
de mije lehetne annak, kinek még énje sincs?
Ha létezne tudat, akkor bármije lehetne;
tudat nélkül ki ismerhetne meg bármit is?
De ha a tudatot és a látszatjelenségeket kutatjuk,
nem találunk semmit, és még a kereső sincs sehol.
Ez a sosem született, végeérhetetlen semmi;
épp ez az, ami sohasem változik –
ez a hatalmas boldogság természetes állapota.
Ezért minden látszatjelenség dharmakája,
minden vándorló lény megvilágosodott,
és minden késztetett tett időtlen dharmadhátu.
Az elgondolt jelenségek, akár a nyúl szarvai.
2.
Ó jaj!
A felhőtlen nap sugarai mindent betöltenek,
a vakok világában mégis örök sötétség honol.
A szahadzsa valósága mindent átitat,
az elvakult lényektől mégis távol áll.
A lények, akik nem tudnak a nincs-tudatról,
a tudatot magát kötözik meg gondolataikkal.
Mint az őrültek, kiket démonok szálltak meg,
és magatehetetlenül, fölöslegesen szenvednek;
a fogalmi gondolkodás ördöge által megszállt
ember csupán értelmetlen szenvedéseket okoz.
Egyesek, a fogalmi megkülönböztetésektől elvakulva,
a gazdát otthon hagyják, s valahol máshol keresgélik.
Némelyek valósnak fogják fel a visszatükröződéseket.
Mások, a fa gyökerét feledve, a lombját nyesegetik,
De egyikük sem veszi észre, hogy ámítja magát.
3.
Jöjj és láss!
Én felismertem, hogy noha nem tudják, mi az,
még az értetlenek sem hagyták el az állapotot.
Amint rájöttem, hogy ez a kezdet és a vég,
megláttam önmagam és egyedül maradtam.
Keresgéltem egymagam, de nem leltem sehol:
nem lehet meglátni, és nincs, ki megláthatná:
ki érthetné meg azt, ami kifejezhetetlen?
Az én felismerésemet csak az fogadhatja be,
aki a végsőkig letisztította elméjét;
az oroszlántej nem való hitvány edénybe.
Ha a vadonban felhangzik az oroszlán üvöltése,
riadtan futnak szét az apróvadak,
de az oroszlánkölykök vígan ugrándoznak.
E sosem született, nagy boldogság tanításától
a helytelen felfogású elvakultak megrémülnek,
de a szerencsések megborzongnak örömükben.
4.
Jöjj és láss!
Rezzenetlen figyelemmel tekints rá a tudatodra!
Ha önmagadtól felismered önnön természeted,
még a kibillent tudat is mahámudrában merül fel;
a hatalmas boldogság terében minden felszabadul.
Ha az összes álombéli boldogság és szenvedés
egyformán kiüresedik, amikor felébredünk,
mi értelme vágyaink és félelmeink folytán
azok elérésére vagy megszüntetésére törekedni?
Mivel a szamszára és a nirvána jelenségei is
semmivé foszlanak, ha meglátod a valóságot,
a reménykedés és a rettegés is tovatűnik;
minek tennél erőfeszítést a megszabadulásra?
A képek és a hangok káprázathoz, délibábhoz,
tükörképhez hasonlón üresek és megfoghatatlanok.
A káprázatként megnyilvánuló tudatosság határtalan,
középpont nélküli terét senki sem ismerheti meg.
Ahogy a Gangesz és a többi folyó vize
a tengerben egyformán sós ízű lesz,
a különféle gondolatok, tudatmozzanatok
egyforma ízűvé válnak a dharmadhátuban.
Átkutathatjuk a tér egész terjedelmét,
sem szélét, sem középpontját nem találjuk.
Ha a tudatot és a jelenségeket kutatjuk,
lényegüket ugyanígy nem látjuk sehol.
És mivel a kutató tudat is fellelhetetlen,
semmit sem látunk – ami a látás maga.
Ahogy a hajóról felreppenő holló
körbeszáll, majd visszatelepszik a tatra;
bárhogy is igyekszik elcsípni a gondolatot,
a tudat az eredetbe, saját természetébe tér vissza.
Megingathatatlan, reményvesztett vadzsra tudat,
mely lerombolja a rettegés rejtekhelyét;
a tudat égboltszerű, gyökértelen természetén
nincs mit szemlélődni – oda se figyelj!
A közönséges megismerés eredeti természetét
ne módosítsd mesterséges elképzelésekkel!
Ne hamisítsd meg a tudat természetes tisztaságát!
Meg se ragadd, meg se tagadd – hagyd úgy, ahogy van!
Aki nem ismerte fel, annak nincs min szemlélődnie,
de az sem szemlélődhet rajta, aki felismerte.
Ahogy a tér nem veheti szemügyre a teret,
úgy az üresség sem szemlélődhet az ürességen.
A kettősség nélküli megismerésben, mint a tej a vízzel,
minden a hatalmas boldogság egységes ízével vegyül.
Ennek a határtalan eredeti állapotnak odafigyelés nélküli,
folyamatos fenntartását illetjük a „szemlélődés” kifejezéssel.
Ahelyett, hogy lélegzeted visszatartva rendszabályoznád a gondolataidat,
hagyd a tudatodat mesterkéletlenül, kisgyermek módjára viselkedni!
Ha elmélázol, nézz rá magára a gondolatra!
A vizet és a hullámokat ne válaszd külön!
Az odafigyelés nélküli mahámudrá meditációban
egy csepp szemlélődnivaló sincs, így hát ne szemlélődj!
A folytonos nem szemlélődés a legkiválóbb szemlélődés.
A kettősség nélküli szahadzsa, a hatalmas boldogság zamata,
mely mindenütt egyforma, akár a vízbe öntött víz,
maga a természetes állapot, amelynek terében
lecsillapszik az eltárgyiasító tudatműködés.
5.
Jöjj és láss!
Aki ezt az eredeti, kettősség nélküli jógát gyakorolja,
annak semmit sem kell elkerülnie, sem alkalmaznia.
Én, aki meg sem ragadok, meg sem tagadok semmit,
nem mondom, hogy: fiam, te is így tegyél!
Ahogy a drágakő léte megfoghatatlan,
épp úgy megfoghatatlan a jógi viselkedése is.
Akármit is tegyen, bármit is fecsegjen,
a jógi elméje mindig egységben marad.
Mivel az egységben nincs semmiféle egy,
mindenfajta támpontot elveszít.
Elvárásoktól szabadon, bolond módjára viselkedik;
úgy él, mint egy dologtalan kisgyerek.
6.
Ejha!
Ezt a létesülés mocsarában nyíló tavirózsát,
a tudatot soha semmi nem mocskolja be.
Sem az evés-ivás, sem a szeretkezés élvezete,
sem a test kínjai, sem a lélek fájdalmai;
semmiféle tapasztalat, semmiféle tevékenység
nem köti, nem szabadítja fel, és nem szennyezi be.
Ha ebben az elvárás nélküli állapotban, amely a felismerésből fakad,
nyilvánvalóvá válik az elvakult lények szerencsétlensége,
elviselhetetlen együttérzése folytán a jógi sírva fakad,
önmagát másokra cseréli, és a segítségükre siet.
Ha megvizsgálja a helyzetet, az hármas fogódzó nélküli;
valótlan és álomszerű, mint egy mágikus mutatvány.
Úgy tesz, mint a varázsló, ki semmihez sem ragaszkodik;
nem örül és nem szomorkodik a varázslatok láttán.
Az eredendő tisztaságban, mely olyan, mint a tér,
nincs mit elérned és nincs mit hátrahagynod.
Ha az odafigyelés nélkül mahámudrát gyakorlod,
ne reménykedj semmiféle eredményben!
Ha a reménykedő tudat sehonnan sem ered,
mit lehetne elérni és mit kellene hátrahagyni?
Ha pedig semmi sincs, amit el lehetne érni,
mi szükség akkor a négy segéd-mudrára?
Mint az antilop, akit szomjúság kínoz,
és kétségbeesetten lohol a délibáb után;
az elvakult, akit vágyakozás gyötör,
bárhogy is igyekszik, célját nem éri el.
A természetes tisztaságnak nincs kezdete,
ezért semmi sincs, mi különbözne tőle;
amikor a gondolkodás a közegbe enyészik,
névlegesen azt hívjuk Vadzsradharának.
Ahogy a délibáb eloszlik a száraz síkság felett,
nincs kettősség a víz és annak látszata között.
Ahogy a gondolkodás az eredeti tisztaságba olvad,
nincs különbség öröklét és megszűnés között.
Mint egy mindentermő fa vagy bűvös ékkő,
kérésünkre minden kívánságunk teljesíti –
de még ez is csak egy kitalált történet arról,
mi végső soron egyáltalán nem létezik.
Itt végződik a Dóhákósa című mahámudrá tanítás, Szaraha, a dicsőséges remete műve. Vairócsanaraksita, a nagy indiai tudós, egymaga fordította le.
A bevezető kommentárral és jegyzetekkel kiegészített PDF változat megrendelhető a Támogatás oldalon.
Megjelent: Láthatatlan szálak. Tisztelgő kötet Mireisz László 70. születésnapjára. Szerk. Jeszeniczky Ildikó és Csörgő Zoltán, Symbolon Kiadó 2020. 38-50. oldal