A teremtőerő kiáradása

A kötetlenség tiszta közegének megnyilatkozása
Keith Dowman magyarázatával

Szamantabhadra teremtőereje a minden pillanatban kisugárzott, káprázatszerű megnyilvánulás csodatétele, amely a tapasztalás kötetlen közegében zajlik, és a tétlenség dinamikájából fakad. Szűkebb értelemben azonban, e teremtőerő abban érhető tetten, ahogy Szamantabhadra ihletettsége finoman áthatja e lényegi útmutatásokat. Ez az átadás egy különleges útmutatás testesít meg. Arra tanít, hogy nincs bejárandó ösvény, s a tiszta tudat közegében nem lehet semmiféle különbséget tenni.

1.

Nagyszerű lény, figyelj!
Az égvilágon minden belőlem fakad.
Minden tapasztalat, ami csak felmerül,
Az időtlen tisztaságú közeg megnyilatkozása.

Az ösvény Szamantabhadra teljes kiáradásának folyama egy időtlen pillanatban. Ebből a szempontból minden pillanat azonos, önmagában teljes, így a tiszta tudatban semmiféle fejlődés vagy haladás nem létezhet. Időben nem lehet közeledni a megvilágosodáshoz, sem eltávolodni tőle. Továbbá, ha a pillanatban minden egy, akkor hogyan lehetne megkülönböztetni a tiszta tudatot a tapasztalástól, vagy bármit bármi mástól? Szamantabhadra mindent felölelő, pillanatszerű kiáradása a tapasztalás viszonyítás-mentes közege, ami az Ő átadása és útmutatása. Az itt-és-most a tiszta tudat, a tapasztalás közege, és Szamantabhadra teljes átadása. Nincs semmi más.

2.

Kívül-belül minden a tapasztalás közege,
És az eredeti tisztaság időtlen játszóterén
Nincs különbség élőlények és buddhák között.
Mi szükség hát ösvényre, mely innen oda vezet?

A tapasztalás közegében egy-ugyanaz a tiszta tudat és a tapasztalás, és lehetetlen bármiféle különbséget tenni. Az öt elemből — földből, vízből, tűzből, szélből és térből — álló dolgok összességét külvilágnak, a tudatot és annak tapasztalatait pedig belső valóságnak nevezzük, ám ez haszontalan fogalmi megkülönböztetés, mely pusztán névleges jelentést tulajdonít annak, ami valójában nem létezik. A tapasztalás közege mindent magába foglaló egység, s ebben az időtlen tevékenységi szférában nincs különbség buddhák és „érző lények” között. Ezen az időtlen pillanaton nem lehet „javítani”, mert az már eleve teljes és tökéletes. Ő Szamantabhadra, aki „teljesen jó”. Nem lehet megváltoztatni vagy átalakítani, mert ő a változhatatlan Vadzsraszattva.

3.

E teremtőerő megvalósíthatatlan és törekvéstől mentes,
S a kötetlen, önkéntelen teljesség mindig ugyanaz.
A tapasztalás közegében, ahol egy az elgondolás és a tett,
Hogyan tévelyedhetnénk el mi, ostoba gyermekek?

A tiszta tudat minden pillanata eleve teljes és tökéletes; nincs benne semmiféle vágy, szándék vagy akarás. Mindenféle törekvéstől mentes. Irányítatlan és irányíthatatlan, kötetlen megnyilvánulás. A tiszta tudatban minden egyenlő és minden azonos mindennel, ezért az mindig ugyanaz. Mindig minden ugyanazt jelenti. Mivel teljes és tökéletes úgy, ahogy van; nincs benne — nem is volt soha — semmi tennivaló, ezért a tevékenység kötetlen megnyilvánulás. Az erőltetett gyakorlás teljesen felesleges. A késztetés és annak azonnali megvalósulása, s a makulátlan szubjektum és objektum is a tapasztalás tiszta közege. Ebben a közegben, minden bárgyú hiedelmünk és kikezdhetetlen szokásunk ellenére, sosem hibázhatunk. Bármit is teszünk mi, ostobák, ezt a tiszta teret nem tudjuk beszennyezni.

4.

A nem-kettős élvezetet, mely minden lény sajátja,
Tévútnak nevezik az eltévelyedettek,
Holott az semmiben sem tér el a Buddha ösvényétől.
Ki ezt megérti, buddha lesz minden buddha felett.

Az egyesülés nem-kettős öröme minden érzékszervi tapasztalatban éppúgy megélhető, mint a szeretkezésben. Legyen akár nemi, akár érzékszervi, e tiszta élvezetet — mint az emberi tevékenység szerves alkotórészét, vagy mint tantrikus ösvényt — erkölcstelennek és alacsonyrendűnek bélyegzik a tudatlanok. Ám az emberi viselkedés menete kezdettől fogva elválaszthatatlan Szamantabhadra fent kinyilatkoztatott átadásától, a kötetlen játszadozástól. E két ösvény valójában egy. Aki e két, látszólag összeegyeztethetetlen felfogás azonosságát felismeri, az uralkodik a múlt, jelen és jövő buddhái felett.

Minden kettősség, minden kettős struktúra, önkéntelenül feloldódik a Dzogcsen mindent felölelő egyöntetűségében. Ez a nemi egyesülés tévútjának és a tiszta tudat alkalmazásának kettősségére is vonatkozik, mely utóbbiban a cél és a tett egységet alkot. A tiszta élvezetben egyesített találékony módszer és belátás nemi princípiumainak1 látszólagos kettőssége valójában mindig kezdettől fennálló egység, melyet (az anujógában) csak azért választanak ketté, hogy egységként ismerjék fel, és mindig először.

5.

Tévtanító, aki énről és enyémről papol,
S fogalmi útra csábít sok megtévedt gyermeket,
Kik sosem ismerik fel, hogy az sehová sem vezet;
Tapasztalatok után kutatva hogy is fedezhetnék fel a tapasztalást?

Az a tanító, aki az „én” és „enyém” fogalmait használja, egy tényleges „önvaló” (vagy lélek) létét sejteti az emberben, akinek arra kell törekednie, hogy megszerezzen és megtartson valamit, amiben hiányt szenved. E szokványos gondolkodásmódot a buddhizmus szélsőségesnek tartja, mivel hiányzik belőle a középút érzése, melyben az „én” lebomlik, és a birtoklás képzete téveszmének bizonyul. A tévtanító fogalmilag konstruált, előrehaladó, célirányos dharma-gyakorlásra csábítja tanítványait, melynek feltevése szerint a fokozatos ösvénynek van elérhető célja, a felismerést elemzés útján el lehet érni, s amely kizárja a spontán megvalósítás lehetőségét. A szertartásos vallásgyakorlás útja véget nem érő. A Teljes Tökéletességben nincs ösvény, csak a pillanatszerű megnyilvánulás időtlensége. A tapasztalás természetét ezért lehetetlen készakarva felfedezni; már eleve jelen van. A tudat nem tárgyiasíthatja el a saját természetét, ezért a tapasztalást nem lehet kutatással felfedezni. Az olyan lenne, mint a kutya, aki a saját farkát kergeti.

6.

A hiteltelen tanító csak majmolja a nagy mestereket,
Tanítása merő elmélet, mely tévútra vezet.
Nagy kincs az igazi mester, aki hitelesen tanít,
És az aranyat a rárakódott üledéktől megtisztítja;
Felbecsülhetetlen érték, aki minden pénzt megér.

Az a tanító, aki a nélkül ad tanácsot és utasítást, hogy közvetlen tapasztalata lenne a tudat természetéről, nem beszél hitelesen. Olyan, mint a majom, aki másokat utánoz anélkül, hogy tudná, miről van szó. Tanításával óhatatlanul olyan képzeteket kelt a tanítványban, mintha az ösvénynek lenne konkrét célja és kiindulópontja, az odajutás pedig meghatározott előkészületeket, segédeszközöket és eljárásokat venne igénybe. A tudat természetét közvetlenül tapasztaló tanítóban fel sem merül ilyen, meghatározott lépéseket feltételező, ösvény gondolata. Mint az ötvös, aki timsóval maratja le az aranytárgyról a rárakódott üledéket, az igazi mester közvetlen látásával távolítja el a szennyeződéseket a tanítvány eleve megvilágosult buddha-természetéről. Attól a tanítótól, aki átadásával képes rávezetni a Teljes Tökéletesség úttalan ösvényére, a tanítvány nem sajnálhat semmiféle anyagi áldozatot. A korai időkben a tanítvány azzal bizonyította teljes elkötelezettségét, hogy aranyat ajánlott fel mesterének.

A Teremtőerő kiáradása (rTsal chen sprugs pa) című Dzogcsen-tantra az egyik legkorábbi dzogcsen szöveg, Vairócsana öt eredeti átadásának egyike, amely az Egyetemes teremtő (Kun byed rgyal po) című dzogcsen tantra 27. fejezetét alkotja. Első magyar fordítását 2002-ben készítettem a Keith Dowman-nel folytatott beszélgetések alapján. Az angol szöveg Radical Creativity címen jelent meg Keith Dowman Eye of the Storm (Vajra Publications, Kathmandu, Nepal, 2006) című könyvében (3-7. oldal), a Radical Dzogchen sorozatban. A magyar fordítást 2017-ben dolgoztam át.