Folyamatban lévő munka

E tennivaló nélküli mező kötetlen, mint a tér.

Ezzel a sorral kezdődik az Egyetemes Teremtő tantrájának 22, A kötetlenség nemlétező tárgya című fejezete, amely a továbbiakban Vairócsana öt eredeti átadásának egyikét, a Hatalmas Garudát idézi teljes terjedelmében. A fejezet bevezetője szerint ez a tennivaló nélküli tökéletesség tanításának ősforrása, amelyet a Tanító azért nyilatkoztatott ki, hogy a tudat visszatérjen az őseredeti állapotba. Arról szól, hogy „a tudatnak nincs semmiféle szubsztanciája, semmiféle kutatást nem kell folytatni és a célirányos ösvényen nem lehet előre haladni, a valóságot semmiféle módon nem lehet szemléltetni vagy bebizonyítani, sem elfogultan túlértékelni vagy alábecsülni.” Semmit nem kell tenni a tökéletességért, mert az eleve adott.

Alapvers:

A fogalommentes dharma-ösvény nem tárgyra irányul.

A fogalmi szemlélődés tapasztalásteste, mely a törekvés

csekély mértékű tárgyától származik, nem különleges cél.

A magától eredő tudatosság nem fogalmi: mindig jelenvaló.

Ezt a tárgyi mezőt mesterségesen nem lehet helyreállítani.

A másodlagos jelenségen keresztül a tárgy lényegét keresd,

És úgy éld meg, hogy ne alkoss róla semmiféle elképzelést!

A tapasztalástest csak a természetes eredetű lényegben lehet.

Atomjaira hasítod és felhagysz a térbeliség képzetével;

A seholsincs dolog, a jelentudatosság, önmagától ered.

A határtalan lényegiség gondolatmentes közvetlenségében,

e makulátlan ösvényre lépve fenséges azonosságra lelsz.

Változatlan és megváltozhatatlan, így nem lehet hozzá ragaszkodni.

Nincs megfogható tárgya, sem tudati lelőhelye.

Akik el akarják érni, a közvetlenség okán szemlélődnek,

pedig az nem a meditáció ragacsos öröméből fakad.

A mindent tartalmazó egységtesthez nincs mit hozzátenni,

A közegből pedig, amely végeérhetetlen, nem lehet elvenni.

Nincs benne különleges élmény, sem kitüntetett állapot;

E magától eredő, nagyszerű mező mindig egyformán adott.

A szemről, amellyel a láthatatlan csoda meglátható,

Nincs értelme mások semmitmondó tanításait hallgatni.

A valami és a semmi állandóan összemosódik és kiegyenlítődik;

Szó sincs róla, hogy a „végső valóság” lenne a kitüntetett állapot.

A megtévesztődés és a megvilágosodás útja is gondolat,

A jelentudatosságról pedig semmit sem lehet mondani.

Eredendő buddhaságunk közvetlen jelenvalóság,

A róla alkotott fogalmaink pedig az árnyékai.

Ami nincs, az nem semmi, hanem a lényeg megnyilvánulása.  

Ami üres, nem üres, hanem az üresség mezején leledzik.

E mezőt, mely a térhez hasonlatos, idézd emlékezetedbe,

S vágyakozás nélkül eléred a dologtalan boldogságot!

Hogy e támpont nélküli térben a jelentudatosságokat létrehozzák,

A régi aszkéták a szemlélődés gyakorlását addig erőltették,

Míg csak el nem fogta őket a kényszeres törekvés kínja.

Elvétve a természetes ösvényt, nem lettek mindentudók.

A fogalmi szemlélődés, mely szerint „a valóság ilyen”,

A hatalmas boldogság utáni vágyakozás betegsége.

Ha nem kezeljük a kiegyensúlyozottság gyógyszerével,

Még a felsőbb világok ösvénye is gyötrelemhez vezet.

Akik a bejárhatatlan ösvényt be akarják járni,

Úgy járnak, mint a délibábot hajszoló vadak.

Soha nem érik el a megvilágosodást,

Mert még a tíz szint is eltakarja azt.

Munkám folytatását támogatóim teszik lehetővé. Kérlek, járul hozzá Te is a Támogatás oldalon keresztül! Támogatóimnak minden hónapban elküldöm a magyarázatokkal kiegészített, frissített változatot.