A dzogcsen lényege

A tanítás lényege a Jelenlét, azaz a tiszta tudat, mely túl van az oksági törekvésen.[1] Ezen belül az első lépés a szemlélet kialakítása, a második pedig a tudatosság folyamatos fenntartása.

  1. A szemlélet kialakítása

Bármi jelenjék is meg a Jelenlétben, soha nem mozdul ki belőle, és nem jár sem hasznos, sem káros következményekkel. Meghaladja az erkölcsi okságot, tehát egy áttetsző, teljesen tökéletes pillanat. Ahogy az Egyetemes Teremtő Tantrájában áll:

Én vagyok a gondolatmentes tér, a tapasztalás teste,
A fogalommentes meg nem különböztetés.
E meg nem különböztetés olyan, mint a tér.
És ahogy a térben nincs sem jó, sem rossz,
Úgy Szamantabhadra is mentes a megkülönböztetéstől:
Én magam vagyok a meg nem különböztetés.

Az értelem okság nélküli mibenlétéről az Egyetemes Teremtő Tantrájában ez áll:

A tiszta tudat olyan, mint az ég,
Az égnek pedig sem oka, sem következménye nincsen.

Az Oroszlán teremtőerejének kiteljesedése szerint pedig:

Erényes viselkedéssel nem lehet megvalósítani a buddhaságot.
Ha a buddhaságot erényes viselkedéssel meg lehetne valósítani,
Akkor a teljes tökéletesség nem lenne alapvető természetünk.
Az erénytelenségtől nem lehet a létforgatagba zuhanni.
Ha az erénytelenségtől a létforgatagba lehetne zuhanni,
Akkor az önmagától felmerülő bölcsesség hazugság lenne.

E szemléletben rejlő veszély elhárításához fontold meg az alábbiakat!

Az alacsonyabb rangú irányzatokban azért tanítják az erény és erénytelenség létezését, mert amíg az igazi valóságot meg nem ismerjük, és a dolgokat létezőnek tekintjük, addig e tévedésünk folytán az erény és az erénytelenség is megnyilvánul. Valódi természetünkben, a tiszta tudatban azonban nincs sem erény, sem erénytelenség. Az erényes és erénytelen tettek egy lázas beteg zavaros látomásaihoz hasonlíthatók, amelyek valójában nem léteznek. A keletkező és elmúló jelenségek hasonlata azonban nem illik az időtlen valóságra, mint ahogy a magból fakadó hajtás hasonlata sem illik az égre, és így a káprázatszerű okság elve sem alkalmazható a tudat valódi természetére. Ahogy az Egyetemes Teremtő Tantrájában áll:

A Teljes Tökéletesség eleve túl van az okságon,
Tehát szándékos gyakorlással nem lehet megvalósítani.
A tan olyan átadása, amely az okság nézetére tanít,
A szokványos világ jelenségeit tekinti mérvadónak,
Melyben a szándékos cselekvés meghozza gyümölcsét.
A tudatnak azonban sem oka, sem okozata nincs.
Mivel a tiszta tudat meg sem született soha,
Nem illik rá a születő világi jelenségek hasonlata,
Tehát nem lehet ráfogni, hogy létrejön, s elpusztul.
Aki nem érti a tudat okságon túli természetét,
Az a szokványos világ jelenségeit tekinti mérvadónak,
És azt hiszi, hogy az eredmény szándékos okokból fakad.
Ez az oksági irányzatok tanítása.

Közönséges ok-okozati úton nem lehet megvalósítani a felébredést. Mindenki a feltétel nélküli tapasztalástest elérésére vágyik, holott azt gyakorlással lehetetlen megvalósítani. Ha gyakorlással meg lehetne valósítani, akkor feltételes lenne, következésképpen pedig állandótlan. Mesterkéletlen egyszerűségében hagyva azonban önmagától valósul meg, mint a három idő összes buddhájának egységes tudatossága. Az Egyetemes Teremtő Tantrája szerint:

Gyakorlással nem lehet megvalósítani a felébredést,
Csak természetes módon, önkéntelenül valósulhat meg.
Ne akarj semmit, csak a tudat természetes csendjében pihenj!

  1. A tudatosság folyamatos fenntartása

Amikor ezt az erkölcsi okság feletti értelmet, a csupasz tapasztalástest minden gondolatot felemésztő valóságát bármiféle szándék vagy elképzelés nélkül, egyszerűen úgy hagyod, ahogy van, akkor az a jelen pillanat önnön világossága, üres fényben tündöklő, zavartalan belső csendje. Ebben pihenj meg egy csöppnyi beavatkozás nélkül, szabadon engedve a tudat természetes áramlását!  Hagyd teljesen megtisztulni a gondolatoktól! Lebegtesd a természetes szabadságban! Hagyd tündökölni a természetes tisztaságban! Engedj fel teljesen a természetes állapotban! Tárd szélesre az érzékelés öt kapuját, és engedd el magad a kötetlen éberség korláttalan nyitottságában! A végtelen térben ezzel átvágod az időbeliséghez való kötődést, és megnyugszol a mezítelen, gondolatmentes Jelenlét akadálytalan világosságában.

Nyitottan tartsd fenn a tudat tompaságtól és szétszórtságtól mentes, természetes világosságát anélkül, hogy bármiféle módszer alkalmazásával beszennyeznéd, és a külső és a belső világ tisztasága (vagyis üressége) folytán megtisztulsz az izgatottság és a tompaság hibáitól!

Ahogy a Jelenlét az ürességben kitisztul, először a finom és a durva anyagi elemek megragadásától szabadul meg. Később az üresen fénylő jelentudatosság érzése felerősödik, majd végül a finom és a durva anyagi alkotóelemek is felolvadnak benne. Az egész anyagi világ szertefoszlik, mint a pára. Ezzel minden felemésztődik az eredendő tisztaságú tapasztalástestben, és a Jelenlét a saját természetes állapotában találja magát. Ahogy a Felhalmozott Drágaságok Tantrájában áll:

Ha mindent elengedsz a természetes állapotban,
Akkor megérted a tudatról elhangzott szavakat
Anélkül, hogy szándékosan gyakorolnod kéne.
Ha sikerül megszoknod ezt a belső csendet,
Akkor a látszatok maguktól kiüresednek,
És minden áttetsző, üres fénnyé válik.
A föld, a víz, a tűz és a szél elemek
Elvesztik jellemző tulajdonságaikat,
És a térben olvadnak szét, mint a pára.
Mindenféle káprázatszerű ragaszkodásod,
És minden, amit valaha gondoltál,
Felolvad az időtlen tapasztalásban,
Melyben nincs kettős érzékelés.
Minden felemésztődik, és nem marad semmi,
Csak az üres világosság élménye,
Amely minden lény sajátja.

Illetve az Átható Hang Tantrájában:

A természetes Teljes Tökéletesség végpontja,
Ha a jelenségeket természetes állapotukban hagyod,
Az, hogy a tapasztalt tárgy és a tudat egybeesik,
És eléred az elengedettség teljes szabadságát.
E tudatosság túl van a hétköznapi elmén,
Itt minden jellegzetesség megszűnik létezni,
Megszabadulsz az üresség és a valóság szélsőségeitől,
A mozgás felemésztődik, a fogalmiság feleslegessé válik,
Kifogysz a gondolatokból, s az elmét felülmúlod.

A „merevség megtörése” (trekcsö) az eredendő tisztaság, a „szintátugrás” (thögal) pedig az önkéntelenség tökéletes megvalósításán keresztül vezet az elemek teljes felemésztődéséhez. Mindkét esetben megtisztulsz a külső és a belső anyagtól is, ám ez elsőben abban a pillanatban éred el a megszabadulást az eredeti tisztaságban, amikor az anyagi részecskék szertefoszlanak, s ilyenkor a fénytest kívülről nem látható. A „szintátugrás” esetében azonban magában a fénytestben valósul meg a nagy tudatátvitel,[2] így az kívülről is látható. Ám mindenféleképpen ugyanabban az eredeti tisztaságú állapotban éred el a megszabadulást.

Az Atijóga az irányzatok királya, melynek fénye az összes többi irányzatot túlragyogja, és lehetővé teszi az oksági folyamatok teljes feloldását még ebben az életedben. Amint a gyakorló kellő magabiztosságot nyer a tapasztalás egyforma üresség-ízének felismerésében, lerombolja az okság káprázatát. Nem hagyatkozik alacsonyabb rangú megközelítésekre és nem vall magáénak semmiféle oksági elméletet, hanem egy csapásra kitör a nézetek tojáshéjából. Mindezt az önmagától felmerülő jelentudatosság felismerése teszi lehetővé, amiről a nyolc alacsonyabb rangú irányzat tanítói még csak beszélni sem képesek. Ahogy az Oroszlán teremtőerejének kiteljesedésében áll:

A teljes tökéletesség szemlélete olyan, mint az égen szárnyaló Garuda. A különböző iskolák különféle kijelentéseket tesznek. Az oroszlán azonban nem vonít, mint a sakál, mert nagy a hasa. A sakál viszont nem bömböl úgy, mint az oroszlán, mert túl keskeny a torka. A Teljes Tökéletesség a természetes Jelenlétet, a jelentudatosságot idézi meg nyelvezetén keresztül. Az alacsonyabb rangú irányzatok viszont túl keveset tudnak ahhoz, hogy a természetes Jelenlétről bármit is mondhassanak.

Egyes bírálatok szerint, ahogy a Garuda is egy sziklaoromról röppen fel, úgy nekünk is először az alacsonyabb rangú irányzatokon át kell felkapaszkodnunk, mielőtt a Garudához hasonlóan, erőfeszítés nélkül szárnyalhatnánk az égen. Bár természetesen lehetnek olyanok, akiknek először finomítaniuk kell a képességeiket, ez általánosságban nem feltétlenül igaz. A Garuda hasonlata csupán az égen szárnyaló Garudára utal, életének többi pillanatára nem. [Vagyis, arról nem szól, hogyan röppent fel.] A hasonlat mindig csak részleges, és nem a valóság egészét szemlélteti, hiszen akkor nem hasonlat lenne, hanem maga a dolog. Mindenesetre, mivel az emberi és isteni lények különféle adottságokkal rendelkeznek, a Teljes Tökéletesség tanítása inkább azoknak szól, akik azt azonnal képesek felfogni, nem pedig a gyengébb képességűeknek.

Ezt a fejezetet az előző négy fejezet jelentésének összefoglalása és további kifejtése céljából állítottam össze.[3] A Teljes Tökéletesség négy fő témája olyan, mint egy kincsesház négy emelete. Az első négy fejezet e négy emelet kulcsához hasonlít, ez pedig a négy kulcsot tartalmazó kincsláda kulcsa.

(Részlet Longcsen Rabzsam: Alapvető természetünk kincsesháza című művéből. A Végtelen tér 171-6. oldal frissített fordítása)

[1] Törekvés a végeredmény okainak létrehozására, például az érdem és a bölcsesség felhalmozására a buddhaság megvalósítása érdekében

[2] A „nagy tudatátvitel” (tibeti ‘pho ba chen mo) az úgynevezett „szivárványtest” (‘ja’ lus) elérését jelenti.

[3] A mű első négy fejezete a négy betarthatatlan és megszeghetetlen fogadalmat: a Hiányt, a Nyitottságot, az Önkéntelenséget és az Egységet tárgyalja.